Zelyei Osuhr

Név: Zelyei Osuhr

Faj: Miriali

Nem: Férfi

Kor: 28

Titulus: a 212-es Támadó Zászlóalj szabotőr különítményének Jedi parancsnoka, Obi-Wan Kenobi tábornok vezetése alatt

Foglalkozás: Jedi Őrszem – Jedi Árny (adminisztrátori engedéllyel lovagi szint)

Frakció: Galaktikus Köztársaság

Felszerelés:
- Ívelt markolatú fénykard (sárga)-> II. forma (makashi), valamint a III. forma (soresu) használója  
- Jedi egyenruha
- Com-link
- Légzőmaszk
- Nyomkövető
- Delta-7 Aethersprite-osztályú könnyű elfogó Jedi-vadász (sötétszürke színezés)
- 10.000 kredit


Kinézet: A miriali fajra jellemző bőrtónust örököltem, amely a zöld árnyalatnak, csak a mi fajunkra jellemző színe. Mint általában a Mirial-ról származóak, nekem is az arcomat fekete háromszögek összetett formái díszítik.  Magasságom átlagosnak mondható olyan 182 cm, valamint testfelépítésem kissé zömökebb, azonban az se sokban tér el a többiekétől. Fakófehér hajjal születtem, így ez a foglalkozásomból adódóan hátrányt jelent. Hogyha a küldetés megköveteli,  akkor hajzatomat csukja alá rejtem, vagy sötétre festem. Szempárom szivárványhártyája pedig sötétszürke, amely már hasznosabbnak mondható, ha rejtőzködésről van szó. Arcom nem különösebben érdekes, azonban egy heg némileg mégis azzá tette. Az állam aljától indul, s csaknem a szám széléig húzódik. Ilyen ez, ha valaki hibázik. A ruházatom a Jedi Rend szerint előírtaknak megfelelő. A tunika, továbbá a mellény, illetve a sokoldalú öv is megtalálható köztük, azonban egyvalamiben eltérnek. Az egész viseletem koromfekete. A sötétségben mozgok, s az árnyék beleolvad a sötétségbe. A közemberek a viseletem miatt néha inkább rosszra gondolnak, mintsem hogy a rend lovagja vagyok.
Jellem: Kissé szentimentális álmodozó vagyok, ezért gyakran elmélkedek a régi szép időkön, leginkább azokra, mikor még nem volt háború. Nagyon rejtélyes alak vagyok, kiről sohase lehet tudni mit cselekszik, vagy éppen mire gondol. Folyton vannak titkaim, melyeket még a legbensőségesebb ismerőseimmel se osztok meg. Igencsak elragad néha a gőgöm, s úgy vélem mindenkiben van némi hiba. Ebből kifolyólag ideáimmal se szállhatnak könnyen szembe. Tetteimben igencsak megfontolt vagyok. Gyakran több lépéssel előre tervezek és több lehetséges forgatókönyvet számítok bele az adott szituációba. Ambiciózus is vagyok, bár nem szeretem alkalmazkodni. Leginkább a művészetek nagyra becsült rajongója vagyok, igaz a Rend elítéli az egységgel szembe menő dolgokat, mégis ki nem örülne annak, ha az unalmas négy fal között tud néha valami szépre is nézni.
 
Előtörténet: Milyen szép napok is voltak azok. Emlékszek arra, mikor még a felettünk elsuhanó gépek embereket, nem pedig bombákat szállítottak. Amikor még a galaxist szeretet és nevetés uralta, nem pedig sikoly és rettegés. Amikor kis fiúk és lányok együtt ittak a jólét folyójából. Én is ezekben az áldott békeidőkben jöttem világra. Mielőtt a Rendhez kerültem nem sok mindenre emlékszek. Pár távoli látkép egy farmról, mely egy festői tavacska mellett terül el. A lengedező kalászokra a mezőn, valamint egy dombra, hol egy magányos fa áll. Mint sok erőhasználó csecsemőt engem is számon tartottak. Nem voltam teljesen tudatomnál, hogy megismerjem a családomat, de máris kaptam egy újat, amely azt akarta, hogy megismerjem. A jediknél már ilyen korai időszakban a gondozóik beosztották egy klánba. Engem a Katarn Klánhoz osztottak be, melyhez a rejtőzködésben járatos gyermekek kerültek. A klánban én is úgy fogtam fel a dolgot, mintha a többiek fivéreim és nővéreim lettek volna. Legkedveltebb időtöltésünk a bújócska volt. Még nem volt az erőnk úgy kiaknázva, hogy érezzük másik jelenlétét így normális gyermekek módjára élvezhettük a játékot. Sokszor azonban erre nem került idő, hiszen a növendék élete folyamatos tanulásból és gyakorlásból áll. Reggeltől délutánig vagy az erővel kapcsolatos tevékenységeket folytattunk, vagy pedig a hagyományos tanulmányokat sajátítottuk el. A délutáni órák voltak a legunalmasabbak, hiszen olyankor hosszú ideig meditáltunk. Milyen kár, miként fiatal fejjel nem értettem meg ennek fontosságát. A legjobb barátomat egy másik klánból ismertem meg. A meditációs óráról elbújva találkoztam Alornaval. Nálam egy évvel idősebb togruta lány volt. Gyakran találkoztunk, bár több időt szerettem volna eltölteni vele. Kérelmeztem az áthelyezésemet a Heliost Klánhoz. Persze ezt nem engedték, s mikor rájöttek miért is akarok átmenni alapos fejmosást kaptam a Jedi Kódexből. Legfőképpen ezen passzust halhattam a mestertől:
"Nincs érzelem, béke van"
A tapasztalt jedi, azonban korunkra tekintettel elnézően kezelte ezen ügyet. Rengeteg tanonc vét még ilyenkor hibát, s az ő dolguk pedig az, hogy útjukat finoman egyengessék. Még találkozgattam Alornaval azonban, sajna barátságunkat szétszakította a beavatott próbája. Szegény lányt távozásra kényszerült a Rendtől, mert úgy vélték nem felel meg az egyes elvárásoknak. Engem is felzaklatott a dolog. Minden nap gondoltam az engem ért veszteségre, s arra is, hogy ugyanez velem is megtörténhet. A kötődéstől próbáltam megszabadulni, mégis nehezen ment, mintha csak egy piócát kéne letépni magamról. Szerencsére a klánom segített átvészelni ezt az időszakot. Szégyelltem is magam, azért amiért ott akartam őket hagyni. Még az utált meditáció is hasznossá vált. Sokszor tudtam kitisztítani az elmémet eme mély transz segítségével. A napok elteltével egyre csak közeledett a nagy nap. Olyivá tűnt nem szökhetek el végzetem elől.  Hamarosan én is próba elé állok. A megmérettetés előtti utolsó délután még átismételtem a kódexet, valamint gyakoroltam a fénykardvívást. Reggel aggodalommal telve járultam a mesterek színe elé. Úgy éreztem belelátnak a lelkembe, s talán még a jövendőmet is ismerik. Izgulva rezzentem meg, amikor összesúgtak, vagy szemöldöküket felhúzzák. Mintha csak a bíróság enyhítő ítéletére várnék, úgy izgultam.
- A Rend meghozta ítéletét! Az egybehangzó döntés alapján te Zelyei Osuhr… most már padavanként folytathatod a munkásságodat itt. – közölte az egyik bölcs elismerő hangon. Ha a terem üres lett volna, akkor megkönnyebbülésemben már a padlón összecsuklott lábakkal pihennék. Ugyanakkor gondolnom kellett az eddig elért megbecsülésre.
- Köszönöm! Az Erő legyen veletek! – köszöntem el a megszokott szöveggel, illetve egy maghajlás kíséretében távoztam. Az ajtón kiérve végre kifújhattam magam, s addig merev összekulcsolt kezeim remegni kezdtek. Még magam se tudtam, mi lesz ezek után. Próbáltam csak arra gondolni, hogy most büszke lehetek magamra, valamint megpihenhetek.

Padavani rangom nagyobb felelősséggel járt, ugyanakkor további hozzáféréseket biztosít a templomban. Megismerkedhettem a fénykardvívás további válfajaival. Melyek közül az egyik igazán elnyerte csodálatomat. Makashi néven is emlegetett forma, az eleganciájával, valamint a vívásban nyújtott szélsőséges kifinomultságával, joggal nyerte el bizalmamat. A formán kívül más is megragadta fantáziámat, méghozzá a kardvívást oktató szablyája. A markolat kis szögben hajlított volt, mely kiismerhetetlenebbé tette a támadásait. Rögvest tudtam, miszerint nekem is ilyen kell. Sokszor beszéltem az oktatómmal, s áradoztam az általa tanított második formáról. Hamarosan előbújt a bennem rejlő tehetség a II. forma irányába. Rengeteg magánórát kaptam a tanártól, azonban maximalizmusa miatt, igazán nehéz volt lenyűgözni. Folyamatosan a lábmunkámat, mitöbb a tartásomat szidta. Hosszú időket töltöttem ennek kiküszöbölésével. Ha már azt hittem, kezdem jól csinálni a dolgokat gúnyos megjegyzésével porba tiporta addigi magabiztosságomat. A vele történő párbajok közben is gyakran, fejezte ki érceit. Rá kellett jönnöm a harc közbeni szavak segítségére. Ellenfelét mindig is ezzel próbálja kibillenteni szellemi egyensúlyából. Amikor hibázik az ellensége, ő nyer. Erre a piszkos taktikára nekem is rá kellett térnem, hogyha felül akartam rajta kerekedni. A Tanítványok Tornája a nyakunkon volt, hol leginkább láthatják a tanítványra váró mesterek az ifjoncok tudását. Legtöbbször ilyenkor választanak padavanokat ki. Ezért nagyobb erőbedobással kellett edzeni, mint valaha. Megkérdeztem a fénykard oktatómat, miként nem e lenne mesterem, azonban ő úgy volt vele, hogy már túl idős tanítványt fogadni. Ezt szomorúan tudomásul vettem, de akkor vajon ki lesz a pártfogóm?  A tornán kezdetével egymást követően zsebeltem be a győzelmeket. Persze ezt a megszerzett tudásommal könnyűnek bizonyult. A döntő előtti párbajban, viszont egy nálam sokkal jobb padavannal kerültem szembe. Az V. forma kitűnő ismerője volt. Erős csapásaival könnyedén áttörte védelmemet. Önteltségem is segített neki győzni, hiszen túlzottan magabiztossá tettek a könnyedebb küzdelmek. Vereségemet elismerően meghajoltam előtte, s a döntőt egy kispadról figyeltem. Egy eddig ismeretlen középkorú jedi mellém ült.
- Nem volt könnyű dolgod fiú. – szólalt meg a női hang. Oldalra nézve jobban szemügyre vettem az idegent. Hosszú fehér haja kontyba volt kötve, szemei fehérek voltak, bőre pedig kreol árnyalatú. Talán az arkaniai fajhoz tartozhatott így első látásra.
- Igen a fickó minden támadásomra olyan riposztokkal válaszolt… alig tudtam tartani a fénykardot. Lehetetlen ez ellen kitartani. – válaszoltam kissé később, miután keservesen kifújtam magam.
- Szerintem ezt csak te látod így, ha így állsz az V. formához sohase fogsz felette győzedelmeskedni. Amúgy meg tudok egy kiváló formát, melyet felhasználhatsz ellene. – mondta az érdekes információt az arkaniai.  
- Miért akarsz egy ilyen dolgot megosztani velem? – érdeklődtem tőle, bár hirtelen nem tudtam mire vélni ezt a furcsa találkozást.  
- Nem hagyhatom, hogy még egyszer legyőzzék az új tanítványomat.
Kijelentése rögvest villámként csapódott be tudatomba.

Új mesterem Trisjay Lindarky oldalán új fénykardot kellett építenem. Elmentem tehát az Ilum nevezetű bolygóra, hol megtalálható volt a fegyverem legelső és legfontosabb alkotóeleme. A sötét barlangban egyedül kellett bejárnom az ürességtől kongó tárnákat. Néhol egy-egy fényre leltem azonban nem olyasfajta kristályok generálták, amire szükségem volt. Mielőtt rálelnék, a fénykardom szívére előbb magamra kell rálelnem. Hosszas meditáció után, furcsa érzés töltött el. Mintha csak valami konvergenciát éreznék. Nem próbáltam ellenállni, inkább követtem azt ahonnan eredt. Megérzéseim elvezettek a kristályhoz, mi elkísér engem a további küldetésekben. Miután megtaláltam a szívet, már csak a test kellett hozzá összerakni. Rengeteg szerkezet, s azoknak különböző típusai voltak találhatóak raktáron. Ezekből mind akár tízezer fénykardot lehetne építeni, mégis számomra csak egy kellett, melyből nem lesz még egy az univerzumban. A kezeim közt elképzeltem fegyveremet. Most már csak össze kellett rakni azt. Koncentráció révén elmélyítettem elmém. Nem láttam, miként illeszkednek össze a szerkezetek, mégis éreztem. Elkészültekkor végre a valóságban is szemügyre vehettem a saját gyártmányomat. Óvatosan aktiváltam a plazmapengét. Ragyogó kék fénye bevilágított a szobát. Tekintetem elidőzött a szépségében, mindemellett büszkén éreztem azt, hogy én saját kezűleg alkottam valamit. Az elkövetkező küldetésekben, eme fegyver kísért el engem. Védelmezett engem, a gyengéket, illetve a Köztársaságot. Mesterem védelmezőként dolgozott, így gyakran kellett használnom fegyveremet. Ugyanakkor mindketten máshogy dolgoztunk. Ő szeretett szembe menni a veszéllyel, én pedig próbáltam azt elkerülni. Hamarosan új taktikát találtunk ki, miszerint én felderítőként mindig előre mentem, majd biztos távolságból segítettem őt. Gyakran szabotáltam az ellenséges épületekben a kamerákat, valamint az érzékelőket. Sok terhet vettem le ezzel Trisjay válláról. Küldetéseink ugyanakkor így sem voltak veszélytelenek. Sajnálatos módon egyszer lelepleződtem és e hiba megbélyegezett az arcomon. Minden nap a tükörben intőjelként értelmezem a hegemet. Jó volt együtt dolgozni a mesteremmel, mégis miután nem tanulhattam tőle újat úgy vélte felkészített a jedipróbára. Az elképzelés megvolt, azonban elhasaltam a lelkierő próbáján. Pontosan tíz éve történt pont, amikor a nabooi csata. A Köztársaság biztos pillérei, azon a napon rogytak meg először. A Jedi Rendben pedig pletykálni kezdtek a shitek visszatéréséről. A jedik többsége persze nem volt hajlandó elhinni ezt, hiszen több száz év is eltelt azóta, mióta az utolsó sithek a Sith Testvériség neve alatt megsemmisítették rendjük utolsó alapjait is. Én viszont éreztem, hogy gyülekeznek a sötét fellegek. Két évvel később a próbákat már teljesíteni tudtam, ezalatt a két év alatt gyakorlatban is kiálltam a lelkierő próbáját. A tanács egybehangzóan engedélyezte lovaggá avatásomat. A rituálé alatt pedig Yoda, mint minden eddigi lovagnak levágta a tincsemet. A mesteremnek megköszöntem eddigi munkáját, s elköszöntem tőle. Hamarosan új csoporthoz csatlakoztam, mégpedig a jedi őrszemek rejtélyes világához. Képességeim pont az ilyesfajta feladatokra alkalmasak. Viszont új kristályt kellett ezzel együtt szereznem, s úgy gondoltam akkor már új fénykardot is építek. A következő pár évet különböző bolygókon beépülve töltöttem. Hamarosan viszont megkaptam az értesítést a Geonosisi ütközetről. Rosszul éreztem magam, miként én nem tudtam aznap jedi társaimnak segíteni, mégis Coruscant hívott engem, hogy hadba lépjek. A Köztársaság hívására pedig nem tudtam nemet mondani.

Kedves Zelyei!

Az előtörténeted elnyerte tetszésemet, és néhány elírást leszámítva jól sikerült, így hát ELFOGADOM! Készítsd el a Karakterlapodat, és utána irány a Murkhana nevű bolygó, szükség lesz rád a felderítés során!

Az Erő legyen veled!

Köszönöm Kenobi mester! Az Erő legyen veled is!