Mos Eisley

Egy új irány...

Jax-ről kiderült, hogy kalózok között nevelkedett és nőtt fel. Nem volt meglepő a dolog, látszott is rajta és a válaszában is: bár őszinte volt, csak a legkevesebb információkat adta ki múltjáról. Persze ez nem volt probléma, majd idő sorával nagyobb bizalom alakul ki irányunkba, de addig is mindenki beéri ennyivel. Legalábbis én.
Flash válasza kissé nyugtalanító volt, de annyiban hagytam az egészet. Úgy gondoltam, hogy jó képességekkel rendelkezem, Mos Eisley meg amúgy sem a rend és fegyelem városa: letartóztatni biztos nem fognak. Inkább az esetleges vetélytársakról és a hajóra felfigyelő tolvajok kavarhatnak be. Szépen karbantartott volt a Fenevad, szinte már új érzést keltette, így kirívó volt a legtöbb Mos Eisley-ban lévő poros, megviselt jármű közül. Vegyes érzelmekkel vártam a kalandunk folytatását miután kiugrottunk a hipertérből és közeledtünk a célunkhoz.
Jax átvette az irányítást és azonnal belelendült a dolgok közepébe. Ügyes manővereket hajtott végre, látszott rajta, hogy nem ma repült először. Mindenesetre míg el volt foglalva észrevétlenül felkapcsoltam az elülső pajzsot. Nem mintha féltettem volna a hajót, de ha sérülést szerzünk, az akkor már harcból legyen. Egyszer csak egy koppanásra figyeltünk fel, amiért újdonsült pilótatársamat Flash meg is dorgálta. Én csak magamban nevettem, vigyorral az arcomon, tudva, hogy semmi baja nem lehet a gépnek. Hagy fortyogjanak kicsit egymás között gondoltam.
- Rendben belőttem Mos Eisley egyik csendesebb kikötőjét, ott szálljunk le. Viszont ha lehet most már kerüljünk a feltűnést, a manővereket. - javasoltam Jax-nek.
Ügyesen le is tette gépünket a kijelölt helyre, ahol néhány gép várakozott csak gazdájára. Szellős parkoló, de legalább jó helyen volt. Már amennyire lehetett Mos Eisley-ban ezt mondani.
- Lemegyek egy kis friss levegőt szivni, kint leszek ha kellenék. - mondtam majd felálltam és lesétáltam a hajó rámpáján.
A hőség itt általában is gondot okoz az embernek, de dél tájban különösen igaz volt ez. Behúzódtam a gép hűsítő árnyékába és az előző szivarom végét befejeztem. Közben fel alá járkáltam lassan, kimérten. Volt bennem egy kis lámpaláz, de tudtam, hogy le kell győznöm minél hamarabb. A szivar kifejezetten segített ebben. Nem sokára Flash is lesétált Jax-szel egyetemben, majd ismertette a "haditervet".
- Szóval holnap hajnalban lesz a cserebere Fibi-vel. Én itt maradok a hajón, de ha ti akartok menjetek nézzetek szét a városban. Esetleg meló után is érdeklődhettek, ha olyan társaságba keverednétek. Ja és persze ne balhézzatok, ha lehetséges, köszönöm! - fejezte be majd visszasétált a hajóra.
Megvolt hát a terv, a lényege annyi volt, hogy hajnalban legyünk hadra foghatóak, addig pedig szabadlábon garázdálkodhatunk. Kicsit ötlethiányban voltam, mert bár ismertem a Tatooine-t, nem voltam még magán a bolygón. Gondoltam majd Jax-re támaszkodom, hátha ő itt jártasabb már. Érdeklődve kérdezősködtem tőle picit.
- Jártál már itt valamikor, vagy szintén az első landolásod itt? Munkám során nem nagyon kellett idejönnünk. Gondolhatod mi lett volna, hogy ha erre repültem volna egy katonai géppel. A csigák felfaltak volna élve a hajómmal együtt! - nevettem fel.
Figyeltem reakcióját aztán folytattam:
- Esetleg van kedved valami helyi krimóba beülni, a történtek után meg tudnék inni néhány italt? Ha szeretnél jönni majd keress meg itt este, addig itt bütykölöm kicsit a külső borítását a hajónak. Flash megkért, hogy nézzem meg mennyire sérült meg a burkolat, de elárulom neked, hogy végig fel volt húzva az elülső pajzs a gépen! - kacsintottam rá vigyorogva.
Felmásztam a tetejére és onnan kiabáltam lefelé Jax-nek, bár abban sem voltam biztos, hogy ő egyáltalán még hall-e , esetlegesen bement a gép belsejébe már.
- Ahogy sejtettem, nincs itt semmi....- akadt el a szavam amikor megláttam, hogy egy hátsó panelt minimálisan felsértett - Igen tuti nincs!
Ahogy befejeztem, gyorsan előkaptam a szerszámaimat és nekiláttam a sérülés megjavításának. Hangja volt, így nem volt nehéz észrevenni, hogy éppen szerelek valamit. Viszont amíg nem jöttek utánam, nem láthatták, hogy mit csinálok éppen. Jön eggyel Jax, gondoltam magamban, de fel sem merült bennem, hogy felrovom majd számára. Majd visszaadja az élet. Talán.
Esteledett, én már elfogyasztottam jól megérdemelt ebédemet, mi több uzsonnámat is. Kissé izgatottan vártam társamra, egyáltalán arra, hogy el akar-e velem jönni. Egy doboznak támaszkodva vártam rá és arra, hogy elinduljunk Mos Eisley éjszakai életébe. Nem voltam benne biztos, hogy jön, így azt gondoltam, ha nem jön legfeljebb elindulok egyedül felfedezni a várost.

Egy új irány...

Csupán Flash kezdett volna el fegyelmezni, amikor kicsit megkarcoltam a védőpajzsot, viszont úgy tűnt, az elsődleges pilóta székében ülő, szakállas, robosztus férfi egyáltalán nem zavartatta magát a repülési stílusommal kapcsolatban. Amennyiben igaz volt amit mondott, s egyáltalán nem feltételeztem volna róla mást, akkor tudhatta milyen próbákat képesek kiállni a csillaghajók. Egy darabka űrszemét pedig igazán nem számított kihívásnak, pláne az YT-szériás szállítóknál. Frax közölte velem, miszerint sikeresen rátalált egy leszállóhelyre, nem sokkal később a navigációs panel tökéletesen jelezni kezdte számomra az útirányt.
- Csodás! Nyugalom, visszafogom magamat.- jelentettem ki, ezt követően azoknak a koordinátáknak az irányába kezdtem húzni a kormányt, melyeket az újdonsült társam betáplált. A Tatooine ugyanolyan volt, mint mindig... Homokszínű, sivár, elvétve néhány hegylánccal, amelyek barnán emelkedtek a kékségben pompázó égboltba. Semmi különleges látványosságot nem tudtam felfedezni ezen a helyen, a bolygó olyan halott volt, akárcsak azok a hatalmas krayt sárkány csontvázak, amelyekről némelyik kalandor mesélgetett kétes igazságtartalommal bíró történeteket. A város mindenesetre nyüzsgött az élettől, egy porfészek, tele gazemberekkel. Nem újdonság a galaxisban. Kiengedtem a gép talpait, aztán letettem abba a kikötőbe, ahová meg szerettünk volna érkezni.
- Hölgyeim és uraim, köszönjük, hogy velünk utaztak!- dőltem hátra a székemben, miközben lekapcsolgattam minden olyan szervét a hajónak, mikre a továbbiakban nem lesz szükségünk, ameddig tovább nem állunk az űrkikötőből. Mindannyian elhagytuk a fedélzetet, láttam, amiképpen Frax a szivarjának a legutolsó maradványait pusztította, eztán kedvenc főnökasszonyunk felvázolta a "haditervet", és jobbnak látott magunkra hagyni bennünket. Összefontam a karjaimat a mellkasomon, mialatt Opnin-t hallgattam. Elsődlegesen egy kérdés hangzott el irányomba. Megvakartam a fülem tövét.
- Igen... Sajnos jártam. Undorító egy hely.- közöltem a férfival, ezalatt a szememmel a kikötő további részeit vizsgálgattam, az bóklászó pilóták arcát, semmiképpen nem óhajtottam ismerős fizimiskára találni közöttük. Persze, ez nem csupán rajtam múlott.
- Ó, ez már igazán kecsegtető ajánlat. Hogyne, mehetünk, valószínűleg halálra unnám magam egyedül, mert van egy olyan sanda gyanúm, miszerint Flashnek most nincs túlzottan sok kedve a társaságomhoz.- szóltam fel a bajtársamnak, hiszen ő ezalatt már az YT tetején akrobatázott, ellenőrizve az esetleges sérüléseket.
- Szép is lett volna, ha egy ilyet megsínylünk!- háborodtam fel, viszont utána sokkal barátságosabb hangnemben folytattam:- Azért jól tetted, hogy megskubiztad. Mégiscsak te volnál a szakértő. Kösz, asszem. Hunyok egyet, mielőtt indulunk.
A kijelentésemnek megfelelően cselekedtem, aludtam egy-két órát, elvégre nem olyan régen még másnaposan dülöngéltem a Malastare-on. Az éjszakába történő belehasítás előtt szükségem volt némi relaxációra, feltöltődésre. Laza öltözet hajítottam magamra, természetesen a sugárvetőmet eszem ágában sem állt hátrahagyni. Frax már várt rám.
- Nincs más hátra, mint előre komám! Remélem, van nálad fegyver.- a megnyilvánulásom második mondatát halkabbra fogtam, Flash nehogy kifüleljen minket a fedélzetről. Meglódultunk a városba, elvezettem Fraxet egy ivóba, amit nem tartottam annyira balhés helynek, habár jó néhány éve be sem tettem a lábam a bolygó egyetlen városába sem. Leültem a pultoz, a mellettem lévő szék is szabadnak látszott, ezért partnerem elfoglalhatta, amennyiben megfelelőnek ítélte.
- Az első kört én állom.- mondtam, s a csaposhoz kiáltottam egy intés kíséretében:- Két pohár ardeest kérek!
A pultos lány egy bájos mosoly társaságában szolgált ki minket, amit én készséggel viszonoztam, noha a háta mögött álló, éppen mosogatással foglalatoskodó, idősebb fazon ezt nem túlzottan díjazta.
- Nézd, milyen mogorva képet vág az ürge! Mintha bantha tülökbe seggelt volna.- löktem oldalba a szakállas komámat, ezután koccintásra emeltem az italomat.
- A sikeres melóra!- hangzott a tószt.
- Hallottál Calo Nord legendájáról? Egy fejvadász volt, fingom nincs pontosan, de pár ezer évvel ezelőtt gyűjtötte a skalpokat. Itt purcant ki. A hely tulajdonosa váltig állítja, hogy mielőtt találkozott volna a Vén Kaszással, összeszűrte egy nőcivel a levet, az említett tulajunk pedig nekik a leszármazottjuk. Szerinted ez lehetséges? Mármint, ezer évekig visszavezetni a családfát? Amúgy meg, ki lenne az a barom, aki ideköti a családját évezredekig?- érdeklődtem kedélyesen Fraxtől, kíváncsian várva a véleményét. A hangulat meglehetősen jó volt, éppen elegen voltak a kocsmában az elvegyüléshez, szerencsére mégsem kellett tolongani. Néhány perccel később gyanús alakok jelentek meg, állig fegyverben, bőrvértben és sisakban. A vértjükön a Hutt Kartell címere rajzolódott ki, mocsár barna festékkel. Egy aqualish, két gand törpe, meg egy gotal. Az aqualish izomkolosszus szórakozottan belelőtt a plafonba, a gotal mekegős nevetésben tört ki, a két gand meg az egyik táncosnőt kezdte molesztálni.

Egy új irány...

Mielőtt elindultunk magamra vettem egy hosszú barna csuklyás köpenyt, hiszen a páncélom eléggé kitűnt ebben a porfészekben a többi ember közül. Hah! Akár egy jedilovag. Ilyen gondolatokkal vágtunk neki az éjszakának Jax-szel. Mikor a fegyverzetemről érdeklődött félrehúztam a köpenyem, ahol a derekam jobb oldalán ott volt a pisztolyom.
- Felkészültem.- vigyorodtam el - Na gyerünk!
Hamarosan oda is értünk a helyre. Nem volt egy hatalmas kocsma, de itt azért elég csendes volt, nem túl sok rossz arc tűnt fel a színen. Letelepedtem Jax mellé a székre és hallgattam.
- Na ez a beszéd! - kiáltottam fel és szívesen elfogadtam az ajánlatát. - Biztos felszorult neki egy felespohár, azért ilyen furcsa! A sikeres melóra, úgy bizony! - összekoccintottuk a poharunkat és inni kezdtük a jól megérdemelt piánkat.
- Ilyen témában nem vagyok járatos egyelőre...- vakartam meg az államat és figyelemmel hallgattam társamat.
Mikor végére ért csak ennyit mondtam:
- Nevetséges, biztos csak ezen próbál nyerészkedni a kujon. Ilyet én is ki tudnék találni, de azért nem tennék bele ebbe a humbugba sok hitet. Amúgy nem mondom, hogy nem lehetséges levezetni, hogy tényleg az ő leszármazottja-e, de biztos vagyok benne, hogy nem csinálná meg a tesztet, mert félne, hogy nem az igaza derülne ki. Nekem nem lenne energiám ehhez az fix. Még egy kört legyen szíves! - szóltam kedvesen a pultoshoz, aki már töltötte is a nedűt nekünk.
Jó volt a hangulat míg számomra ismeretlen alakok, nevezzük őket huligánnak, el nem rontották azt. Bejöttek és mindannyian elkezdtek randalírozni a maguk módján. Lövöldözés, molesztálás minden amit nem szégyelltek. Már ha ezek szégyellnének valamit is. Odafordultam a pultoshoz, és az idegenekre mutogatva próbáltam felhívni a figyelmét.
- A főnököt nem zavarja, hogy ezek itt szétverik a házat. Ha már olyan nagy fejvadász leszármazott, akkor bizonyíthatná a vérét!
A pultos csak felsóhajtott.
- Nem...ezek a Huttok emberei, itt Mos Eisley-ban mindent kényükre kedvükre tehetnek, mi nem szólunk bele, pedig védelmi pénzt is fizetünk, és látod ennyit ér.
Nem jó ez így, gondoltam magamban és gondolkodni kezdtem, aztán lehúztam a maradék piámat és elindultam az aqualish felé. Mikor felálltam csak ennyit mormogtam magamban:
- Egyszer rendfenntartó az ember, aztán örökre azzá válik.
Odasétáltam hozzá miközben ő a fegyverét szorongatva elterült egy székben.
- Megtennétek, hogy kicsit csendesebben mulattok? Csendes kis hely ez, nem akar senki itt balhézni, ha nem muszáj...
Próbáltam higgadt maradni, de jelezni számára, hogy ha kell készen állok az esetleges harcra. Közben a társai is abbahagyták a tevékenységüket, a táncosnő el is szaladt hátra sírva. A kecskepofájú a képembe röhögött majd ezt mondta:
- És miért tennénk így? hehhe
- Hát mert így járhattok....- elfordultam majd vissza és váratlanul arcon vágtam a kecskét, aki egy asztal közepén landolt ájultan.
Erre már a nagydarab is felugrott, és bár én sem voltam alacsony, az még egy fejjel nálam is magasabb volt. A két kicsi rám szaladt, de el bírtam lökni őket, miközben az aqualish gyomron vágott. Erős volt, de a páncélom szerencsére valamennyire tompította az ütést. Kézitusává fajult a dolog, közben a kocsma népe nem tűnt el, csak eltávolodott a verekedés közvetlen közeléből. Valaki sikított, valaki még élvezte is a bunyót, úgy éreztem magam, mintha valamiféle versenyen lennék, díjazással és minden egyéb velejárójával együtt. Jax-szet figyeltem, hogy ő mikor csatlakozik a bunyóba, ha egyáltalán akar. Bár gondoltam, hogy segít egy "régi" bajtársán, most magamra kellett koncentrálni, mert itt nem biztos, hogy ájulásig fog menni a harc. Erős csapások záporoztak felém, néha néha visszaszúrtam több kevesebb sikerrel. Mikor nyertem egy kis távolságot megfogtam egy széket amit az aqualish felé hajítottam, mire ő elvesztette egyensúlyát és hátraborult. Teljesen megfeledkeztem a gandokról, akiket a balhé eleje óta nem is láttam.
- Na ezért...Hagyjátok bék...- nem fejezhettem be a mondatomat, mert az egyik hirtelen a hátamra ugrott és ütlegelte a fejem. - Szállj le rólam te kis...
Neki vágtam a falnak és leesett végre rólam, de közben életre kelt a vezérük is és súlyos léptekkel közeledett felém, eléggé bepipulva.
- Na gyerünk mennyit bírsz? - tettem fel neki a költői kérdést, hiszen egyáltalán nem érdekelt.
A kis szemét gandok viszont lefogták mindkét kezemet, mire a vezetőjük elkezdett ütlegelni. Próbáltam rúgkapálni, de szívósak voltak a tetvek.
- Ömm Jax! Jól jönne egy kis segítség itt, ha nem bánod!- kiáltottam társamért, hátha meghallja.

Egy új irány...


És megint ott tartottunk, hogy ittam. A tegnapi estéből következő másnaposságom tova is szállott, ahogyan az első deci alkohol legördült a nyelőcsövemen. A számra akaratlanul is egy komisz mosoly kúszott fel, amikor a tényállás tudatosult bennem. Ez volt aztán az élet! Volt nálam lé, a zsebemben és a poharamban egyaránt, valamint ismét egy munka közepén tartottam. Egyáltalán nem zavart a gondolat, hogy a nagyságos főnökasszonyunk mit fog szólni, amikor majd kótyagosan, legrosszabb esetben egymást támogatva visszamászunk a kikötőbe, igazából az agyamnak csupán egy rejtett zugában rohangált ez a gondolatfoszlány, meglehetősen szűk falú ketrecének négy sarkán belül. Be kellett vallanom magamnak, Fraxben nagyon pozitívat csalódtam, valahogyan konokabb fickónak hittem, aki aligha rúg ki a hámból, inkább a sajátos, sőt szigorú protokollja szerint éli a mindennapjait. Jót szórakoztunk a pultoson, azután a helyi tulaj származásáról kezdtünk el filozofálni. Szakállas, délceg munkatársam jó gondolatokat hozott a felszínre.
- Jaaaa, jaaa, igazad lehet! Nem nagy nyereség kockáztatni ilyenen, a misztikumok meg a rejtélyek állandóan vonzzák a népeket, pedig néha a valóság már egyenesen unalmas az ilyen dolgok kapcsán. Amúgy meg, a kantinoknak úgyis ugyanaz a jelentősége, ameddig kapni piát dögivel, addig ki nem tesz rá magasról, hogy honnan ered a fenntartója? Nincs igazam?- tettem fel a kérdést költőien, ezután lehúztam a következő adag piát, amit Frax kontójára számoltak fel. A nagyszerű iszogatással megborsozott eszmecsere gyorsan átfordult a részemről gyomorgörcsbe, amint megjelentek a Zsírféreg Kartell élősködői, kik a legjobb tehetségükhöz mérten elkezdték fizikailag és verbálisan egyaránt zaklatni az ártatlan, már ha ezen a bolygón létezett egyáltalán olyan személy, kocsmanépet. Opnin kolléga arcára néztem, pontosabban a tekintetébe, amiből baljós jeleket jósoltam, olyasfajta megsértett igazságérzetet, melynek a vége az esetek kilencvenkilenc százalékában galiba. A személyzet egyik tagja tökéletes pontossággal tudtunkra adta, miszerint egyáltalában nem óhajt bármit lépni a történetek megakadályozása érdekében, hiszen a huttok kopóival senki nem mert újat húzni errefelé.
- Fraaaax! Öregem.- sandítottam rá, elkeseredéssel vegyített óva intő hangsúlyban, viszont az ő fejében már készen állt a terv. Az utolsó mondatával pedig teljes egészében kiirtotta belőlem a bajkerülés reményét.
- Hé, még egyet legyen szíves!- intettem a fazonnak, ezt követően egymagamban lehúztam a piámat, kissé kába fejemet az asztalra zúdítottam.
- Karabast...- suttogtam, miközben elcsíptem a tömegzajon át a melóscimbim hangját, aztán a vendégek felhőkölését, amint valaki sikeresen bevitte az első ütést. Hát elkezdődött! A hős típus meglehetősen távol állt tőlem, s hogyha nem kedveltem volna meg ilyen rövid idő alatt az éppen elszántan hadonászó Fraxet, minden bizonylatossággal kisétáltam volna a kantin hátsó ajtaján, mint aki jól végezte a dolgát.
- A francba ezzel!- motyogtam határozottan, ezt követően felpattantam a pulttól, s előrántottam a stukkeremet. Kótyagos léptekkel indultam a harctér felé, mialatt a fegyveremet a plafonnak szegeztem.
- Na jó'van, ebből...- tömegoszlató stratégiámat félbeszakította a sors, pontosabban az a padlóra kiöntött folyadék, melyen sikeresen elcsúszva hátraestem, elejtve pisztolyomat, valamint kellőképpen beverve a koponyám hátulját ahhoz, hogy csillagokat lássak az épületen belül is.
- Dupla karabast!- nyilatkoztam, majd négykézlábra emelkedtem, a lábak és egyéb járóvégtagok között cikázva kutattam a pisztolyom, de a tekintetemet hirtelen lekötötte két csinos comb látványa, az azokat bájosan takaró szoknya, plusz az alatta lévő... egyebek. A birtokosának közel sem tetszett a csodálkozásom, finomnak csöppet sem mondható képen rúgással jutalmazta a felfedezői hajlamomat. Végül meghallottam Frax kiáltását, talpra pattantam, a vesztegetni való idő lejárt. A gandok éppen lefogták, hátulról megragadtam az egyik kis vakarékot, aztán a nyakát átfogva a feje tetejét kezdtem püfölni.
- Szétütöm a seggfejed!- rivalltam rá, szüntelen záporozó ütéseim közben, de szívósan nyöszörgött, majd elkaptam a lélegeztető maszkjának két kantárát, melyeket teljes erőmből ráncigálni kezdtem. Ezt meglehetősen rosszul viselte. Végül a fejét belevertem az asztalba, aminek alatta megpihent. Az aqualish nem a saját súlycsoportom volt, így a másik csótányfejet kutattam, azonban ő előbb rám lelt, fejével nekem rohanva a gyomorszájamba száguldott. Majdnem kidobtam a taccsot. Teljes erőmmel a képébe talpaltam, a maszkja majdhogynem felment az agyáig, visítva terült a padlóra. Kimerevedett két lába között ott hevert a stukkerem, melyet ismét eltulajdonítottam. Lőttem kettőt a plafonba, ezt követően kihasználva a felhőkölést, a vállánál fogva kirángattam partneremet a helyről.
- Tudod... Tudod...-lihegtem a térdemet markolászva.- Tudod mi a legszebb? Hogy nem is fizettünk! Háháháhááááá!
A nevetést követve rárobbantottam egy cigire, ezután bandukolva ösztönöztem Fraxet, hogy térjünk vissza a kikötőbe.
- Ez azért meglehetősen király volt! Rohadt huttok, rohadjanak meg! Nem tudják, hogy kivel kezdtek, így van komám? Jól szétcsaptál köztük, ilyet... ilyet én még nem is láttam, de komolyan.- ütögettem hátba egy böfögés kíséretében a pilóta partneremet. Szerencsére Flash nem vette észre a hazatérésünket, legalábbis nem jelentette, ezért hátrahagyva minden gondot és bajt a következő napra, beledőltem az ágyamba. Reggel fejfájás nélkül ébredtem, habár a gyomrom olyan érzéseket produkált, mintha kicserélték volna valami egészen másra, ám kellemetlenebbre. Fáradtam dülöngélve köszöntöttem Flasht és Fraxet, Flash éppen valami beszédnek a közepén járt, mely rosszul hangzott elcsípve is.
- Na, itt a másik jómadár!- mutatott felém.
- Mondjátok, teljesen elment az eszetek?! A huttok emberei átfésülik az egész várost, kikérdezve minden egyes szerencsétlent ezen az elcseszett helyen.- közölte a tényállást, derékra tett kezekkel.
- Látott benneteket valaki felszállni a hajóra sötétedés után?- érdeklődött. Tanácstalanul tártam szét a kezeimet, Frax felé bambulva.
- Hátttttt, én nem tudom. Nem tűnt fel, hogy bárkibe beleszaladtunk volna.- mondtam.
- Várom az elképzeléseket, mert nagyjából tíz percünk van, ameddig ideérnek a kikötőhöz, és tuti kilőnek minket valamivel, amennyiben most akarnánk eliszkolni a hajóval!!!- Flash hangja félelmetesen zengett a fémfalakon belül. Tényleg be voltam tőle tojva. Ha abban a pillanatban választanom kellett volna, akkor inkább a huttok.