Jax Leaden

Név: Jax Leaden

Faj: pantorai

Nem: férfi

Kor: 28

Titulus: meglehetősen sok negatív dologgal azonosítottak már, de nem nagyon emlékszem

Foglalkozása: kalandor

Frakció: független

Felszerelés:

- VL-10 ST puska és M-300 pisztoly (mindkettő kék színű lézernyalábokat lő)
- a képen látható ruházat + a páncél viselése helyett néha egy barna bőrdzseki, valamint alatta fehér színű felső
- gránát
- 4.000 kredit
- Seely "Flash" Idraal hajója (YT-1210)

Kinézet: A népem természetes adottságai fedezhetőek fel rajtam, mint a kék színű bőr, s az arcomat néhány aranyszínű szimbólumtetoválás díszíti, melyeknek a jelentésével valójában nem törődöm. Szemeim sárgák, hajam színe pedig sötétbarna. A testalkatom a fajom férfi egyedeinek átlaga, magasságom egy kicsivel nagyobb az átlagosnál. Egy ütött-kopott páncélt viselek, amikor valami komolyabb, várható konfliktussal kecsegtető megbízáson vagyok, lazább esetekben komfortos, egyszerű stílusú bőrdzsekit, szürke nadrággal, s fekete utazócsizmával. Az M-300-asomat mindig a fémcsatos övemen hordom, a VL-10 ST lézerpuskámat pedig a mellkasomon átívelő szíj segítségével az egyik vállamnál vagy a hátamon.

Jellem: Nem vagyok egy különleges fickó, sem ambiciózus, sem komoly. Talán az egyetlen dolog, ami miatt még életben vagyok, hogy nem volt még kedvem meghalni, s egyelőre mások se nagyon tiltakoztak a létezésem ellen. Legalábbis olyanok nem, akikkel ne bírtam volna személyesen elbánni. A pénz és a vagyon hidegen hagynak, ameddig tudom fedezni a saját kis költségeimet, melyek nagy részben halálpálcákat, cigarettát, alkoholt jelentenek. Három dologhoz értek igazán az életben: űrsikló vezetéshez, a pontos lövéshez, a dumáláshoz. Ezeket a tulajdonságaimat pedig sehol máshol nem tudom jobban kamatoztatni, mint a törvényen kívüli, alvilági életben, na meg a mocskos bizniszekben. Néha azon kapom magam, miszerint van némi elkorcsosult értékrendem, például igyekszem nem keresztbe tenni másoknak ok nélkül, valamint soha nem lőttem senkire először, nőkre plusz gyerekekre pedig egyáltalán nem. Bizonyos helyek még érdekelnek a galaxisban, szeretném őket látni, mielőtt agyonlőnek vagy részegen felrobbantom magam.


Előtörténet:
Huszonnyolc évvel ezelőtt, egy pantorai politikust, a feleségét, s újszülött gyermeküket elfogta egy a Hutt Kartellhez tartozó fosztogató banda, midőn a kis családi kiruccanásukról indultak volna vissza a szülőbolygójukra. A Pantora nem volt olyan helyzetben, hogy kellő mennyiségű fűszer fizetséget tudjon biztosítani a rablóbandának, ezért a politikus és a neje titokzatos körülmények között eltűntek, ám a gyermek! Ó, egy gyermekben bizony sok lehetőség rejlik. Főleg olyankor, amikor még szinte fel sem fog semmit a világból maga körül. A kalózok sajnálatára az aranyszínű festéket már nem tudták eltüntetni a kölyök pofijáról, de nem is kellett, ha azt hazudtak róluk neki velük kapcsolatban, amit csak szerettek volna. Habár a kapitány, egy Sragru Ketthell nevű rattataki, nem szerette volna túlságosan befogadni a fiút, a legénysége egyik női tagja, a Nyrih nevű cathar nő ragaszkodott hozzá. Nos, talán most már nem kell részleteznem, miszerint az örökbe fogadott csöppség jómagam voltam. Nyrih volt az egyetlen nő az életemben, aki valaha is közel állt hozzám, hiszen anyám helyett anyámként nevelt, s szeretett a maga módján. Persze, volt egy adott természetem, a genetikát nem lehet csak úgy semmibe venni, viszont a környezet befolyásoló ereje rengeteget számít egy személyiség kifejlődésében. Az én környezetem pedig... háááát. Kalózok voltunk. A Hutt Kartellnek dolgoztunk, raboltunk, fosztogattunk, elvettünk a nincstelenektől, hogy azoknak adjunk, kik már így sem tudtak mit kezdeni a vagyonukkal. Anyatigrist meghazudtoló nevelőanyámat ez sokszor zavarta, ráadásul szóvá is tette azt a bandavezérünknek, ámde egy rattatakit meggyőzni róla, hogy hagyjon fel az erőszakos életvitellel mások jólétének érdekében, aligha volt lehetséges bárkinek. Sosem tudtam eldönteni, Sragru érzett-e valamit Nyrih iránt, ha érzett egyáltalán bármit az agresszión kívül valaha, viszont a végére észrevehetően inkább zavarta a cathar nőszemély jelenléte. Minden bizonnyal azt képzelte, anyám gátolta őt a felemelkedésben, a huttok nyálkás ülepéhez még szorosabban való odatapadásában. A felsőbbrendűség érzettel bőségesen megpakolt, csigaszerű lényektől állandóan kifordult a gyomrom, persze nekem, egy taknyos kölyöknek hozzájuk sem lehetett szólnom, talán csak egy szinttel néztek többe a láncon tartott rabszolgáiknál. Gyermekként nem bírtam felfogni, honnan származott a nagy hatalmuk, de később rájöttem, miszerint az esetlenebbek hátából építettek maguknak feljárót, s a gyenge akaratúakéból. Mint például a weequayekéből. A kompániánk legnagyobb részét szintén ők tették ki, Nyrih egy este azt mesélte nekem lefekvés előtt, hogy a világegyetem legnagyobb idiótái, pedig még jedik is kerülnek ki közülük. Azután ironikusan nevetett. Nagyon sok dologra megtanított. Olyanokra, amiket egyébként nem szabadott volna tudnom, s titkolnom kellett mindenki előtt. Ez persze hibátlanul ment, hiszen az elsők között arra nevelt, hogyan titkoljam az érzéseimet, a gondolataimat mások előtt, mikor mit mondjak, miképpen váljak tökéletesen értetlenné avagy nyilatkozzak a lehető legértelmesebben. Egyszóval a színészkedésre. Tizennégy éves koromra már kiválóan kezeltem a sugárvetőket, és meglehetősen ügyesen tudtam repülni bármiféle siklóval, aminek a manuális irányítását egy személyre lehetett bízni. Nyrih minden alkalommal egyre óvatosabbá vált az akcióink során, ez pedig kezdett számomra is gyanússá válni. Az eltűnése előtti délután ezt mondta nekem:
- Éjfélkor találkozz velem a mentőkabinnál, ne hozz magaddal semmit, ami feltűnő, csak a ruhád legyen rajtad!
Sajnálatos módon elaludtam, így lekéstem a találkozót, de annyi biztos volt, hogy másnap reggelre hűlt helyét találtam a cathar nőnek, a kabinjában csupán egy véres, deformált gyűrűre leltem, mit korábban egy ember kezén villantott meg a fény, Sragru Ketthell-én. Se szó, se beszéd, magamhoz ragadtam Nyrih fegyverládájából a VL-10-esét valamint az M-300-asát, majd meg sem álltam a hajónk mentőkabinjáig, hogy kilőhessem magam a végtelen űrbe. Gyáva tett volt. Azóta sem tudom, hogy mi lett Nyrih sorsa, vagy él-e valamelyik rendszerben, de biztosra tudtam, Sragru ellen semmi esélyem nem lett volna, amennyiben bátorságból vagy botorságból szembeszálltam volna a könyörtelen rattatakival. Szeretem máig azzal nyugtatni magam, miszerint Nyrih ugyanezt a cselekedetemet szorgalmazta volna, noha a fájdalomérzetemen ez nem enyhít. Talán jobb lett volna osztoznom a nő sorsában, hiszen mindenemmel tartoztam neki. Ma már nem tudom, hogyan tennék, hogyha időt utazhatnék... Mindenesetre a szökésem napján megfogadtam, sohasem fogok a Hutt Kartellnek dolgozni. Sok helyütt megfordultam, rakodónak álltam teherhajókon, csempészsegéd voltam kisstílű bűnözőknél. Csupa büdös meló. Az évek pedig teltek, egészen egy neves eseményig, mi a közelmúltban történt velem. Éppen Malastare-on vedeltem a piámat, amikor a Pixelito-i dug haverom Jognebo üzletet ajánlott.
- Szóval holnap, mi?- kérdeztem.
- Ja. Eltörött a kezem, így nem tudom vezetni a fogatot. Te képes lennél rá, és a fizetség 40%-át neked adnám, ha győznél. Csupa kezdő fogathajtó lép fel holnap, simán lekörözöd a balfékeket. A Ryloth-i aszteroidás bulinkhoz képest ez semmi lesz, emlékszel még rá?! Háháh, mekkora akasztás volt!- áradozott a közös emlékeinkről a dug, miközben én felvont szemöldökkel bámultam rá, s alátámasztásként böfögtem egyet a képébe.
- Ki akartál dobni a... höh... a légzsilipen.- nosztalgiáztam.
- Az csak utána volt. Na, mit mondasz? Benne vagy?- nyaggatott tovább Jognebo.
- Jah. Csapassuk!- közöltem elhatározottan.
- Csodás, akkor holnap a versenypályákon, el ne késs!- kötötte az orromra.
- Mi, én? Soha.- nyugtattam le. Az este gyorsan lezajlott, számomra meglehetősen gyorsan, s amikor feltápászkodtam a pult mellől, már igencsak reggelre járt, legalábbis a nap ragyogott az égen. Őszintén szólna nem emlékszem, hogyan jutottam el a pályához időre, viszont odaértem. Az őrjöngő, kiabáló tömeg meglehetősen zavart, ezért mutattam feléjük egy bolygóközileg ismert jelet a középső ujjammal.
- Te részeg vagy?!- rivallt rám a dug haverom.
- Mi, én? Soha.- veregettem hátba a kutyaképűt egy hatalmas, őszinte mosollyal a képemen, ezt követően bemásztam a fogat fülkéjébe, s ellenőriztem a műszereket, ami nem volt túl egyszerű, némelyikből a kelleténél többet láttam.
- Leaden, ha összetöröd a fogatomat, batha abrakot csinálok belőled!!!
- Ejj, hallod?!!... Jó.- bólintottam elismerően. A verseny pillanatokon belül megkezdődött, a pálya a legkönnyebbnek volt mondható. A fogat sebessége hirtelen jött, nekem pedig akadtak némi problémáim a felkészültséggel és a koncentrációval.
- Hujjujj, de gyorsak, höh, de gyorsak vagyunk!- állapítottam meg száguldozás közben. A harmadik menetre csak négyen maradtunk, abból az egyik fickónak bedöglöttek a hajtóművei a kör közepénél, az első helyért viaskodó páros pedig addig lökdöste egymást, még összegabalyodva megcsókoltak egy fatörzset. Csodák csodájára az első helyen végeztem, viszont figyelmetlenségemből kifolyólag mentem még egy díszkört, mert kissé elszámoltam magam. A hirtelen fékezéskor meg összehánytam Jognebo fogatának a padlóját.
- Ezt nem hiszem el, te őrült kurafi! Megcsináltad! Győztél!!!
- Igen, zseniál-zseniális! Figyu, vonj le öt százalékot a béremből, a takarításra!
- Mi vaaan?!
Szóval így nyertem meg egy Malastare-i amatőr fogatversenyt. A nap további részét természetesen a kocsmában töltöttem, amikor is egy csinos twi'lek hölgyemény ült le a mellettem lévő székre. Az ajkai között egy cigaretta füstölgött.
- Te vagy Jax Leaden?- érdeklődött.
- Neked bárki lehetek, kedves.- vigyorodtam el rá, viszont az arckifejezésén egyértelműen látszott, hogy nem vevő a bókjaimra.- Igen... igen én.
- Flash Idraal a nevem. Van egy hajóm, egy YT-1210-es. A partnerem kiváló szerelő és pilóta, de jól jönne egy harmadik személy, mondjuk másod-másodpilótának. Azt mondták, te jó vagy, bár végignézve rajtad ezt erős ellenérzéssel kezelem.- hangzottak a szavai.
- Miben lehetek a szolgálatodra?- kérdeztem, az előzőnél kissé komolyabb hangvételben.
- Azt majd még kiderítjük. Ha érdekel némi biznisz, holnap délben keress meg Port Pixelito-ban!... És, próbáld meg nem halálra inni magad!- ezzel felkelt a pulttól, egy gyönyörű fordulattal faképnél hagyott. Újra a poharam lett a társaságom.
- Bár sikerülne egyszer!

Üdvözöllek az oldalon Jax!

Nagyon tetszett a fiatal pantorai pernahajder története, jelleme az igazi kalandort és annak életmódját ábrázolja. Olyan ,,Élj a mának!" típus. Az előtörténetedet természetesen ELFOGADOM, és úgy láttam már a jutalmakat/kezdő tárgyakat, vagyont már be is írtad így nincs más dolgod, mint egy karakterlapot készíts és irány a galaxis!

Nagyon köszönöm, jedi mester!