Aithara'Zhan Shinjar Előtörténete

Név: Aithara’Zhan Shinjar (Ájtárázán Sinjár)
Faj: Ember
Nem: Nő
Kor: 20
Titulus: Legtöbben csak simán Aithara-ként szólítják, vagy Zhan-nak, mivel teljes neve viszonylag hosszú. Padawan Aithara, Zhan Tanítvány / Padawan

Foglalkozás: Jedi
Frakció: Galaktikus Köztársaság
Felszerelés:  

-Két fénykard (kék és zöld), melyek nyele egyedi kialakítású, teleszkópos rendszerrel van megoldva, így akár fénylándzsaként is funkcionálhatnak. Első sorban azonban a karakter egyedi mozgásstílusát erősítik, ahol rögtönzött mozdulatokkal, egy arra alkalmas helyzetben kinyújtva a kard nyelét, hosszabb távú szúrást képes bevinni, meglepve ellenfelét.
-Sajátos kialakítású jedi ruha és köpeny. (némi páncélozott részt is tartalmaz, hasonlóan Kenobi korai Clone Wars ruhájához.)
-Com-link
-légzőmaszk
-nyomkövető
-?? Kredit
-Mester – Rohara Swivas (Rohárá Szvivász) Nem sokat szerepelt, sablon megértő, kedves mesterként van ábrázolva, hogy a továbbiakban a mesélők maguk szabhassák rá elképzeléseikre, ezzel könnyítve munkájukat.

Kinézet: Átlag magas, hosszúhajú, lány. Edzett, jedihez méltó testalkattal rendelkezik, haja barna (ám előszeretettel módosítja időről időre), szeme sötétbarna, ruhája a jedik “uniformisán” alapszik, melyből két szettje van, egy acélos kékes árnyalatú, illetve egy szokványos barna. Testalkata formás, mondhatni vonzó lányról van szó (átlag ízlésnek legalábbis).  

Jellem: Tisztelettudó, és minél jobban próbál teljesíteni, mint jedi, s ez különösen érződik elmélkedésein. Sokszor meditál olyan dolgokon, mint mit is jelent jedinek lenni, s miképpen kell egy jedinek viselkednie. Ezek ellenére a fiatalság heve időnként felüti a fejét nála, képes elveszni a történések pörgésének hívásában. Kedveli a harcot, főként a vívást, ám nem agresszióból teszi azt, szimplán a mozdulatok, a testmozgás és a kardok szeretete vonzzák. Ugyan a legtöbb jedinek a fénykard mindennapi tárgynak minősül az idők során, hozzászoknak használatához, számára azonban mindmáig a világ leglenyűgözőbb eszköze. Gyakran alakítgat sajátjain, fejleszti őket, ahogy épp jónak látja. Úgy tartja, a fénykard a jedi lelkének tükröződése, ezért -ahogy a jedinek is- folyamatosan fejlődnie kell, új dolgokat “tanulni” és a már meglévő alapokat javítani.  

Előtörténet:  

 Első emlékeim már az akadémiáról szólnak, ahogy pár évesen Yoda mester oktat minket arra, miként is lehetünk jó jedik. A termek, az illatok, maga a hely, mely azóta is otthonul szolgál minket egy ilyen kegyetlen világban. Ahogy társaimat is, nagyon korán elragadtak szüleimtől, amint kiderült erőérzékenységem ezért sem beszélhetek róluk, vagy első otthonomról. Noha életem korai szakaszában -talán pont ezért- mindig azt mondogatták, hogy konzul típusú jedi lesz belőlem. Társaimhoz mérten könnyedebben tanultam ki az erő használatát, gyorsabban voltam képes kialakítani azt a bizonyos kapcsot az erővel, mely elindítja az embert ezen a pályán. Noha élveztem és máig az egyik legélvezetesebb kötelezettségemnek tartom az erő útjainak elsajátítását, hamar elhagyták az előbbi megállapítást. Mikor ugyanis első gyakorló kardjainkkal megkezdtük hat-hét évesen első óráinkat, azonnal elragadott magával a jedik harcművészete. Gyakran azon kaptam magam, hogy a különböző formák sajátosságait, különlegességeit böngészem a feljegyzések között... Tíz évesen ez már gyakorlatig fajult. Szabad óráimban a leírtak alapján magányosan kezdtem edzésekbe az akadémia egy-egy kellően üres zugában.
-Veszélyes dolog mester nélkül gyakorolni, ifjonc...- Törte meg a csendet egy ismeretlen női hang. –A mozdulataid nem elég pontosak, csak a hibák rögzülnek be, ha nincs melletted egy tanár, aki kijavíthatná azokat. A hibák pedig végzetesek lehetnek egy ütközet során. - Lépett be azzal.  
-Sajnálom, mester, ebbe nem gondoltam bele... én csak...- Próbáltam összekaparni valamiféle magyarázatot, melyen látszólag jót derült a nő.  
-Értem, hogy tettvágyat érzel magadban, ám a türelmetlenség semmiképpen sem erény. Főként egy jedinek...-
-Dehogy vagyok én türelmetlen... csak... ez az egész mintha közel állna hozzám. - Próbáltam lefesteni indokaim.
-Vagy úgy... te is unod a shii-cho alapokat, azért akarsz mást tanulni? - Dőlt neki az egyik ablakpárkánynak.
-Nem-nem szó sincs erről. A shii-cho talán a kedvenceim egyike, az egyszerűsége az ereje. Akármit meg lehet tenni vele, ha jól használja az ember... Egyszerűen csak, mikor ezeket gyakorlom valahogy nyugodtság fog el, úgy érzem ilyenkor önmagam vagyok... mintha meditálnék, csak máshogy. -
-Hát rendben... ez elég jó indok, de akkor sem szabad oktató nélkül gyakorolnod. Káros lehet később. Légy kicsit kevésbé heves, ne akarj túl gyorsan haladni. - Hessegetett ki a teremből maga előtt tolva.

Egészen Yoda-mesterhez vezetett, akitől ugyanazt a fejmosást kaptam. Engedelmeskedtem a mestereknek, s felhagytam a gyakorlással... ám nem mondtak semmit az elméleti tanulmányozásról.

Nem sokkal később vacsorázni indultunk tanulótársaimmal az étkező helységbe. Bőven annak korában voltunk, így természetesen ment az egymással való élcelődés, a tréfák kiötlése és hasonlók. Persze mindenki valami kiemelkedővel rendelkezett, amit talán sok lenne felsorolni, de például ott volt Kerrar, ki ideje korán érdeklődött a lányok irányába, mielőtt még tudta volna egyáltalán, hogy ez bizony egy jedinek tiltott gyümölcs. Vagy ott volt Meeva’h, a miráli tanonc, ki már ilyen fiatal korában gond nélkül bütykölte a legtöbb elektromos berendezést. Ezen kettőt kiegészítve velem meg is kapjuk a kérdéses hármast, akik összeültek ezen az estén az asztalnál. Hogy miért is emlékszem erre ilyen pontosan? Nagyjából fél óra telhetett el, mikor a hírbemondó megszólalt... Obi-Wan Kenobi 1000 év után először legyőzött egy Sith lovagot. Értetlenül néztünk egymásra, részben rémülten, részben magyarázatra várva. Aznap vacsora nélkül feküdtünk le, bár aludni nem sokat tudtunk...
~A sithek... visszatértek?~

// Az időt kiszámoltam, a Baljós Árnyak és a második epizód közt tíz év telik el, mikor aztán eljön a geonózisi csata. Ezzel a karakter mára 20 lesz. //

--------------------------------------------------------------

 Évekkel később érdekes híreket kaptunk tanítónktól. Elindultunk az egyik utolsó tesztünkre, amely ugyan nem jelentette teljes jogú jedivé válásunk, ám kétségtelenül hatalmas lépés volt előre. Tizenhárom éves volt a csoportunk nagyja, mikor elindultunk fénykardunk kristályának felkutatására, az Illumra. Hatalmas izgalom volt, hiszen addig a percig talán még az akadémia falait se nagyon hagytuk el, vagy csak ritka alkalmak esetén. A fagyos, kristályos Illum így hát a végtelenségig lenyűgözött minket. Megérkezve egy barlanghoz, tájékoztatást kaptunk arról, hogy bizony odabent fogjuk fellelni a kristályunkat, mely fénykardunkba kerül.
~Persze, majd ilyen egyszerű lesz... bemegyünk megfogjuk és kijövünk... ~ Gondoltam magamban, készülve az esetleges próbákra, melyek benn érhetnek minket.
Némán léptem be a képződménybe, ahol sötét volt és hideg. Tanácstalanul indultam meg egyenesen, míg társaim érzékeikre hagyatkozva el-el indultak saját útjukon, mígnem meghallottam egy halk hangot... búgást, vagy nem is tudom hogyan írhatnám le.  
-Ti is halljátok? - Fordultam keresgélő társaim felé, akik értetlenül csóválták fejüket. ~Ez lesz az! ~ Indultam meg a hang irányába, ahogyan csak lábam bírta.
Futottam, másztam, ugráltam, míg el nem jutottam egy befagyott jégcsaphoz. Benne két kristály lapult. Egyből próbáltam valamiként feltörni a jeget, ütöttem kézzel, másik letört jégcsappal, de végső elkeseredésemben már leheletemmel is próbáltam olvasztani a jégképződményt. Keserves próbák ellenére, rádöbbentem, hogy ez így nem fog menni. Egy fénysugár jelent meg azonban mögöttem, a barlang tetejének egyik repedésén át behatolva, egyenesen a kristályokra célozva. Megértettem a leckét, melyet már korábban is megkaptam... türelem.
-Ahh banyek, remélem lesz időm kimenni. Semmi kedvem itt ragadni a legközelebbi kinyílásig. - Gondoltam vissza a jégfalra, mely elzárta a bejáratot, mikor lehűlt a levegő.  
Elméletem azonban helyesnek látszott, a jég olvadni kezdett, ahogy telt az idő, s hamarosan szabad kézzel ki tudtam venni az engem hívó kristályt. Ekkor jött a dilemma...
~ Na de melyik szólít? ~ Álltam egy darabig, majd felkapva a zöldet, indultam volna a kijárat felé.
Ez azonban nem volt egyszerű... A zöldkristály ugyan hívott, ám elhallgatott ahogy felvettem, s a kék kezdett szólítani. Felvont szemöldökkel, értetlen arccal helyeztem vissza a nálam lévőt, majd vettem fel a másikat. Ám ekkor a fordítottja állt fel az előbbi helyzetnek. A kéknek semmi jele nem volt, a zöld viszont szinte fülsüketítő, magas hangú zúgást generált.
-Mi a sza...- Álltam előtte pár másodpercig, majd indultam meg, zsebemben mindkettővel. A hang ugyanis csak ekkor szűnt meg ténylegesen.
S nem csak a hang volt a jelzés. Zsebemben a két kristállyal egyfajta nyugalom öntött el, egésznek éreztem magam. Kifelé menetem azonban nem volt épp egyszerű... Egyik társammal futottam össze, Kerrar-al ki elterülve feküdt egy nagyobb lyuk alatt. Eszméleténél volt, arca mégis olyan volt, mintha beadtak volna neki valamit. Vigyorgott, holott jól látszott, nem volt jól. Sőt, mint kiderült később, lába el is tört a fiúnak. Azonnal megtorpantam, s habár egy savanyú pillantást vetettem a kijárat irányába, nem tagadhattam meg a segítséget. Hátamra felkapva indultam meg vele...
-Tériszony, hm?- Böktem oda mosolyogva a kérdést.
Örültem társam sikerének, melyet a zsebéből előhalászott kristállyal igazolt vigyorogva. Szó-szót követett, egy probléma azonban még mindig akadt. Az erőtlenségtől, a sokktól elfáradva, folyamatosan kábább volt, vagy legalábbis ezt gondoltam. Tizenéves kor elején megannyi változás megfigyelhető az emberi testen, és testben, ez alól én sem voltam kivétel, ahogy senki más sem. Kerrar nyakam körül kapaszkodó keze azonban lejjebb csúszott a kelleténél.
-Figy... ezt most befejezed, vagy keresek egy szakadékot, hogy nagyobbat ess, értve? - Nyomatékosítottam mondandóm fejem határozott hátra biccentésével, ezzel kicsit megfejelve a fiút, ki reagált is a kérésnek megfelelően.
Nemsokára kiértünk végül. Nem sok volt már, egy méternyi hely talán, míg a jég le nem zárja a barlangot. Hátamon cipelt társam kiérve egész egyszerűen elengedtem, ledobva ezzel a fagyos talajra, melyet jól megnéztek a többiek.
-Mi van? Megérdemli...- Vetettem pillantást rá.
Ahogy mindenki kiért végül Yoda mesterhez fordultam néhány válaszért.
-Mester...- Húztam elő a két kristályt, melyet jól megnézett az öreg mester.
-Mondd csak, mindkettő téged hívott? - Tette fel a kérdést gyanakvóan, mire csak bólintottam.
-Igen, mester, mindkettő. Ahogy az egyiket elemeltem, a másik még erősebben hallatta a zúgást. -
-Hmm- Némult el a hümmögés után pár másodpercre az öreg. -A választ ennek miértjére... magadban kell keresd. Erős potenciál volt benned mindig is az erő használatának útjára, ám ugyanilyen erős volt a kíváncsiságod és érzéked a harchoz, a kardforgatáshoz. Talán nincs meghatározott utad és a két irány mindkét erényére szükséged lesz majd... A jövő kifürkészhetetlen, de a kristályoknak biztos jó okuk volt rá. - Felelte, majd mindenki felé fordult.
-A próba ezen részét teljesítettétek... megharcoltatok gyöngeségeitekkel, és nyertetek. Egy lépéssel közelebb van a jediléthez az, aki kijött onnan, mint az aki bement. Kristályokért kutató ifjoncokként léptetek be a barlangba, de sokkal többet nyertetek. Leküzdöttétek félelmeitek, türelmet tanultatok, vagy épp azt, hogy néha határozottnak kell lennetek. Őrizzétek a kristályotokat, mely kiválasztott, legyen az jelképe és emlékeztetője mindannak, amit itt tanultatok. - Tartott kis szünetet az örömködésnek- Azonban semmi sem ért még itt véget. Még el kell készítenetek a saját fénykardotokat. - Zárta le végül mondandóját.

Hátrányból indultam, s nem csak mert Meeva’h jóval több mechanikai érzékkel rendelkezett nálam, de nekem így kettőt kellett összeraknom. Ugyan úgy álltam oda, hogy semmi elképzelésem nem volt a dologról, napok munkája után végül sikerült a lehetetlennek tűnő feladat. Ujjam a megfelelő gombra csúsztatva lenyomtam azt, s előtört a penge. A kellemes melegség, melyet árasztott, az érzés, mely a hatalmába kerített... Azonnal beleszerettem.  

-------------------------

Az elkövetkezendő pár évben volt, ki mesterére talált, s voltak olyanok is, mint én. Akik még mindig az akadémia tanulói voltunk. Habár ez tizenöt-hat-hét évesen kicsit degradálónak hatott, hisz javarészt ismételtük az anyagokat, még inkább a fiatalabbak tanításánál segédkeztünk. Nem feltétlen jelentette ez azt, hogy alkalmatlanok volnánk, sokkal inkább annak volt betudható, hogy sok mesternek már volt egy tanítványa, a kódex szerint pedig nem lehetett több, nehogy azok rivalizálni kezdjenek, amely könnyen átfordulhatott ellenségeskedéssé. A versenyszellem veszélyes dolog, könnyen a sötét oldalhoz vezetheti az embert. Hisz mennyi mindent okozott már ez? Voltak, akik gyilkolni is képesek voltak emiatt... Érthető, ha minél jobban elakarta szigetelni ezt a csábítást is a rend a tanulóktól. Másfelől nem feltétlen volt képes bármely padawant tanítani bármely mester. Szükséges volt, hogy passzoljanak egymáshoz egy adott fokon, hogy hatékonyan tudjon tanulni olyan dolgokat, melyek hozzáadhatnak lényéhez, s nem feltétlen átformálják azt. Habár kicsit csalódott voltam, hogy az akkor újonc, Anakin is hamarabb jutott mesterhez, mint én. Néha még talán irigységet is éreztem irányába, melyre nem voltam büszke... Serdülő korom talán legrosszabb érájában voltam, nehéz volt parancsolni az érzelmeknek ekkor, ám némiképp nyugtatott az, hogy végre az ismétlés mellé valós tanítást is kapunk. Hiába voltunk készek a padawan létre, s kaptuk meg fonatunkat, addig nem lehettünk ténylegesen azok, míg nem osztanak be mester mellé. Ám a padawannak tanulnia kell, főleg ha már ilyen idős, mint mi voltunk. Az ötödik formát kezdtük hát tanulni az első forma erősítése mellett. Előbbi praktikus volt a jedik számára régóta, hisz a shien variánsa tökéletesen alkalmazható lövedékek hárítására, s tény, a Djem-so olykor-olykor soknak hatott egy padawannak, s volt időszak mikor tiltva is volt, tekintve a dominanciára kiépülő alapelvét, szerencsénkre megbíztak bennünk olyannyira, hogy kezünkbe adják a tudást. Erőnlétem nem igazán volt képes a nálam kilókkal nehezebb, fejekkel magasabb társaim ellen eredményt hozni, így főként saját verzióm alkalmaztam párbajaink során, mely valahol a két variáns között volt fellelhető. Úgy neveztem, hogy “Technikai Djem-so", mely annyit takart, hogy főként a védelemre, és az abból indított ellentámadásra fókuszáltam, támadásaim célját pedig ésszel választottam meg. Mozgásom kevésbé volt egy helyhez kötve, kardom ívei mégse teljesen voltak a shienhez köthetők. Próbáltam a korábban szerzett lexikális tudást beépíteni a stílusomba. Nem vetettem meg a shien fordított fogását sem, sőt, előszeretettel használtam a formát, ha gyorsabb manővereket kellett alkalmazni.

-Szép... szép, de vigyáznék ezzel a tartással a helyedben.- Intett figyelemre egy akadémiai szolgálatot betöltő padwan.
Rarik volt az, kinek mestere ezúttal egyedül indult küldetésre, addig ő az akadémia körül segédkezett.  
-Tudom... számos vágási irányt ellehetetlenít, a szúrásokban is hátrányos a rövidebb hatótáv miatt, viszont az oldalvágásokat megkönnyítheti. Ütésszerű mozdulattal vághatsz, ami néha sokkal jobban jön, főleg a shien által használt szélesebb vágások esetében... már-már mint a shii-cho.- Raktam el a gyakorlófegyvert.
-Hát... Nem hiába mondják, hogy a legtöbb forma abból ered. - Vágta rá a fiú, mikor azonban a szobába lépett egy félig ismerős nő.
-Aithara'Zhan Shinjar? Rohara Swivas vagyok. Pakold össze a holmid, mátol mellém leszel beosztva. - Mondta ki a rég várt szavakat a fekete ruhás nő, ki annak idején megszakította gyakorlásom.

~Vajon emlékszik rám? Ő kért volna külön? ~  

-----------------------------------------------------------------------------------

Ismét csak évek teltek el, s már kezdtünk összemelegedni mesteremmel, megértettük egymást, sokat tudtam tanulni tőle. Az akadémián elkezdett V. Formát tovább csiszoltuk, már-már a mesterének érezhettem magam, persze mellette a Shii-Chot is ugyanúgy fejlesztettük. Egy nap azonban fontos küldetést kaptunk, mely későbbiekben úgy híresül el, hogy a Geonózisi csata.  
-Te nem jössz velem, hátul Yoda mesteréknek fogsz segíteni. - Vázolta fel feladatom, melyet egy bólintással nyugtáztam.
-Mester... most először fogok esetlegesen élőlényekkel harcolni, a geonózisiak ellen... és egy kicsit zavarodott vagyok... A jediknek tiltottak az érzelmek, akkor viszont... nem hezitálhatunk az ellenfeleink legyűrésénél sem. Akkor mivel vagyunk jobbak a sitheknél?-
-Ne érzéketlen legyél, ifjú padwan... a cselekedeteid az erő mutassa, érezz... Együttérzés, könyörület, megbocsájtás, a harmóniához vezető tettek és gondolatok azok, amik egy jedit azzá tesznek, aki. Fontold meg alaposan, kire is rántasz fegyvert, de ha előhúztad, ne legyen bűntudatod használatakor. Hogy miben vagyunk mások? Mindenben... és semmiben. A kardod azok ellen használod, akik fenyegetik a világ békéjét, akik ártani akarnak másoknak. Ha kell, igen, végzel velük. Egy sith is végezne azzal, akire kardot ránt. Ám a jedi számára ez az utolsó lehetőség, és nem személyes céljainkért élünk. Bizonyos helyzetekben igen, érzelem mentesen kell kiállnod a sors próbáit, ám ez nem vonatkozik a harcon kívüli eseményekre. Tanuld meg elszigetelni a kettőt, és higgy a célodban. - Helyezte kezét vállamra, ahogy magyarázott.
-Rendben mester... akkor az arénánál találkozunk. -
-Igen, Aithara, az erő legyen veled...-
-Veled is mester...-

Ezek voltak az utolsó szavak, amiket váltottunk. A csata megindult, s megannyi klónnal együtt küzdöttem én is végig az egészet. Mikor vége lett, megtudtuk, hogy Dooku gróf sikeresen elmenekült, sok jedi az életével fizetett ezért a keserédes diadalért... A győzelemért, ami egyben a legnagyobb vereség is lett... a béke végérvényesen is megtört. A jedik pedig azt tették, amire hivatottak, mint a béke őrei... a helyreállításán ténykedtek.

// Az ET hossza 2238 szó word szerint. //

Üdvözöllek az oldalon, kedves Aithara!

Az előtörténeted elnyerte a tetszésemet, különösen értékeltem azt, ahogyan a két kristály megszerzését jellemezted, s megmagyaráztad a történetedben, miért is lett végül két pengéd. A sajátos formád kidolgozása ugyancsak figyelemreméltó és tetszetős. Szerintem ezek után nem szolgál majd nagy meglepetéssel számodra, amennyiben azt mondom: ELFOGADOM!

1. szinten kezdesz padawanként, a kezdő pénzösszeged pedig 10.000 kredit.
Készíts egy karakterlapot, aztán az Erő vezesse lépteidet a galaxisban!

U.i.: Amennyiben problémád volna az avatarod meglelésével, keress fel privátban, talán tudok segíteni.