Avelar Selcros

Név: Avelar Selcros
Faj: Ember
Nem: Férfi
Kor: 31
Titulus: a 212-es Támadó Zászlóalj felderítő különítményének Jedi parancsnoka, Obi-Wan Kenobi tábornok vezetése alatt
Foglalkozás: Jedi Őrszem – Jedi Nyomozó (adminisztrátori engedéllyel lovagi szint)
Frakció: Galaktikus Köztársaság
Felszerelés:
- Fénykard (egyágú, sárga penge)  -> Soresu és Ataru vívásformák ismerője
- Jedi egyenruha
- Com-link
- Légzőmaszk
- Nyomkövető
- Delta-7 Aethersprite-osztályú könnyű elfogó Jedi-vadász (narancssárga színezés)
- 10.000 kredit
Kinézet:  Az emberi faj kifejlett, férfi egyedeinek átlagos testmagasságával és testsúlyával rendelkezem. A hajam színe sötétbarna, szemeim kékek, arcvonalaim élesek. Az átlagos Jedi tunikától, valamint köpenytől kissé eltérő a viseletem, ugyanis a Rendben belüli szakosodásomhoz méltóan, praktikusabb öltözéket kellett szereznem. A tunikámra könyök-, és csuklóvédőket rögzítettem, nagyobb védelmet biztosítva magamnak a harcokban, térdvédőim ugyanezen célokat szolgálják.
Jellem: A nyugodtság és megfontoltság jellemez leginkább, soha nem szoktam egyből a mély vízbe vetni magamat, a váratlan helyzeteket ezért kicsivel nehezebben kezelem. Legfőbb jelszavaim a tervezés és a vizsgálódás, mindig azt a középutat próbálom keresni, ami mindenki számára kecsegtető eredményekkel végződhet. A harc nem lételemem, habár a fénykarddal való gyakorlást izgalmasnak találom, a Soresu és az Ataru formákat sikerült leginkább elsajátítanom, a kettő ötvözetével, időnként külön-külön alkalmazásával próbálok érvényesülni a konfliktusba torkollott helyzetekben. Mint minden Jedi, a meditációt elengedhetetlenül fontosnak találom, ezért sűrűn merülök el az Erőben, hogy válaszokért kutassak, világosságra leljek ott, hol a homály uralkodik. Hajlamos vagyok bizonyos fokú előítéletre, önfejűségre, viszont ezeket a negatív tulajdonságaimat az Erő által igyekszem gyógyítani. A Galaxis szinte összes népének kultúrája, hagyományai érdekelnek, előszeretettel gondolkodom ezek megértésén, egymással való kapcsolataik keresésén.

Előtörténet:
Az én történetem a Chandrila bolygón kezdődik, ugyanis ott születtem meg. A családomat nem ismertem teljesen, csupán a nevüket, hiszen születésem után pár hónappal már tudta a Coruscant-on tevékenykedő Jedi Tanács, hogy az Erőre érzékeny vagyok, s ebből következően még kisded koromban elszakadtam szüleimtől, egyéb rokonaimtól. Csupán annyit tudtam meg a Jedi Archívumból, pár hónapos keresést követően, miszerint a családomból korábban is kerültek ki Erőérzékeny személyek. No, de ne ugorjunk ennyire előre. A Rendhez való kerülésemet követően csekély idő telt el, mikor a mesterek az Erő segítségével megnyitották elmém kapuit, mint minden kisgyermekként szokták, aminek köszönhetően még inkább fogékonyabbá válhattam a Galaxist összekötő energiákra. Az első emlékeim addigra vezetnek vissza, midőn már ifjonc társaim körében játszadoztunk. Csupán halovány képek élnek bennem arról, miként tettük próbára képességeinket, amely abban nyilvánult meg, melyikünk volt képes a legmagasabb polcra emelni egy fakockát, kezünk használata nélkül. Én sikeresen eljutottam a második polcig, ám ott koncentrációm kudarcba torkollott, s eredményül egy twi’lek leányzó társam, Xiaan fejére pottyantottam a játékszert, ki ettől hangos bömbölésben tört ki. Próbáltam megvigasztalni, ámbátor utána egy ideig kerülte a társaságomat. Az idős Yoda mesterhez fordultam bánatomban, aki végül is beszélt tanonctársammal érdekében. A zöld kisember rengetegszer volt velünk, a közelében mindig megnyugvást éreztem, egyszerűen ezt kölcsönözte számomra a kisugárzása. Tanulmányaink hamar megkezdődtek, nem csupán szórakozásból tevődtek össze a mindennapok, szépen, fokozatosan készítettek fel bennünket a Jedi létre. Tanulnunk kellett a régi időkről, különböző szituációkra kellett megoldásokat keresnünk, elmélyítettük az élő Erővel a kapcsolatunkat. Ahogyan évről évre cseperedtünk, úgy váltunk egyre erősebbé, bölcsebbé, egyesek céltudatosak lettek, nagy tettekre készültek lélekben, míg mások beérték annyival, ha tanulótársaik hasznára válhattak valamiben. Engem a miértek foglalkoztattak. Kerestem a mesterek által említettet tanulságok és bölcsességek értelmét, a rejtett tartalmat, a megbújt igazságokat. Ameddig társaim jámbor szívvel elfogadták a válaszokat vagy önfejűen saját igazukat magyarázták beléjük, addig én tovább kérdezősködtem, hogy összeillesszem gondolatfoszlányaimat egy nagy egésszé, mellyel megbékélhettem s helyesnek ítélhettem. Az első igazán komoly próbatételünknek az számított, amikor az Ilum bolygóra kellett utaznunk Windu mesterrel, ugyanis elérkezett a fénykardunk kristályának kiválasztásának ideje.
- Ne feledjétek ifjak, egyek vagytok a kristállyal! Halljátok a hangját az Erőn keresztül, nyissátok meg elméteket!- bocsátott minket utunkra a barlang bejáratánál. Hideg volt bent, dideregtem is kissé, habár aligha jutott időm más érzelmekre az izgalmakon kívül.
- Merre menjünk?- kérdezte a nautoliai Oodu nevű fiú, miközben nagy, sötét szemeivel a három irányba elágazó folyosó végeit fürkészte.
- Én tuti, hogy balra megyek!- vágta rá magabiztosan Xiaan.
- Miért nem jó, ha tovább maradunk az egyenes ösvényen?- érdeklődtem.
- Jajj, Ave! Az túl egyszerű, hát nem érted? Ez is egy próba. Találékonynak kell lennünk, szóval erőltesd meg magad, nem akarok sokáig itt rostokolni, még a végén mi is kristállyá fagyunk!- bökött oldalba Xiaan, majd magabiztosan indult meg balra, két másik ifjonccal együtt, a többiek pedig a jobbra vezető alagutat választották. Így hát egyedül maradtam. Az ösztöneimre támaszkodva előre indultam, noha a magány a bizonytalanság magjait szórta szét lelkemben. Egy kamrába érkeztem, ahová elszórt fénysugarak sütöttek be, gyengén áthatolva a plafon jégrétegein. Meditációs pózba helyezkedtem, elkezdtem koncentrálni. Amikor újra kinyitottam szemeimet, az egyik sarokból ragyogásra lettem figyelmes. Odaballagtam, majd egy sárga színű kristályra leltem. Lágyan pislákolt, mintha fénye csakis engem szólított volna. A kezembe véve akaratlanul elmosolyodtam úgy éreztem, a fényes tárgyacska hozzám tartozik, akárcsak egy régen itt feledett emlék. Tudtam, megszereztem a saját fénykard kiegészítőmet. Nem az elsők közt értem vissza Windu mesterhez, a többiek közül jó páran megelőztek a próba teljesítésében, habár ez csöppet sem zavart, mindenkinek egyforma boldogságot véltem felfedezni az arcán.
- Nahát, ifjú Selcros! Úgy tűnik, csupán te tértél vissza sárga színű kristállyal. Yoda mesterrel sejtettük, hogy ez nem lesz másképp.- közölte velem Windu mester. A fénykard összerakás procedúrája nem volt túlságosan nehéz, legalábbis azon segítségekkel, miket a Jedi feljegyzésekből tanultunk. Feledhetetlen élmény volt, mikor először aktiváltam pengét, s az felvillant előttem. A rezonálása, csendes búgása úgy hatott rám, akár a legszebb ének, mit valaha hallottam. Persze, tapasztaltam már korábban a kardforgatást, azonban akkor először tényleg teljesen magaménak tudhattam a fegyvert. Részemmé vált, habár, nekünk Jediknek mindig azt tanították, semmit sem birtokolhattunk. Mikor elértem a tizenegy éves kort, egy zabrak mester jött el a napi fénykard edzésünkre. Láttam, ahogyan Plo Koon mesterrel társalogtak, miközben a szarvas fejű illető engem bámult.
- Te vagy Avelar, ugye?- érdeklődött, miközben egy halvány mosolyt ejtett meg. Mélyen bólintottam egyet.
- Brustan mester vagyok. A Jedi őrszemek közé tartozom. A Tanácstól érdeklődtem azzal kapcsolatban, hogy új padawan után kutassak. Úgy hallottam, a te korosztályodban lévő ifjak közül neked kissé más meglátásod van a dolgokról.
- Igen, mester. Sokszor másképp vélekedem, mint a többiek. Ez baj?
- Nem. Csupán nem leltél rokonlélekre köztük, ez nem jelent semmi rosszat. Tanonctársaidból bizonyára kiváló konzulok és védelmezők kerülnek majd ki. Ámbátor, olybá tűnik, számodra más ösvényt jelölt ki az Erő. Mondd csak, Avelar Selcros! Szeretnéd eltanulni tőlem a Jedi őrszemek útját?
- Nagyon is, mester.- jelentettem végül ki, s ezzel kezdetét vette életem egy új szakasza. Rengeteget voltunk távol a Coruscant-tól Brustannal, előfordult, hogy hónapokon keresztül nem láttam újra a régi társaimat, ahogyan magát a Templomot sem. Csakhogy, annyira nem is hiányoltam őket. Egy őrszem útja tele volt mindenféle izgalmakkal, a küldetéseink új, megoldásra váró esetek voltak, előfordult, hogy még konfliktus helyzetbe sem keveredtünk egy krízis elsimítása közben. Rengeteget tanultam a mestertől, mindig olyan érzés kerített a hatalmába, amikor az árnyékában jártam, miszerint őt ismerték az összes helyen, amerre csak jártunk. Noha, ez nem volt teljességében igaz, kétség kívül rengeteg mindent tudott a Galaxisról, a bennük élő különböző népekről. Legjobb képességeimhez méltóan igyekeztem átvenni és elsajátítani a tőle megtanult dolgokat, hogy fejlődésemet új szintekre emelhessem. Mondhatni engedelmes padawannak számítottam, ami tökéletesen passzolt azzal a ténnyel, hogy Brustant egyáltalán nem lehetett szigorú tanárnak nevezni. Sokszor ösztönzött rá, hogy a saját hibáimból egyaránt tanuljak, emiatt gyakran követtem el baklövéseket, ám mielőtt túlságosan rosszra fordítottam volna egy szituációt, állandó jelleggel meggátolt benne, azután pedig korrigálta hibáimat, megismertette velem a helyes eljárás módját. Másoknak talán tűnhetett volna ez utólagos okoskodásnak, csakhogy egy Jedinél másként működtek a dolgok. „Tiszteld a mesteredet!” Így szólt a szabály. Mindazonáltal, a Rend tanításain kívül másfajta dolgok ismeretére ugyanúgy szert kellett tennem, teszem azt konzolok kezelése, pitiáner szintű zárfeltörések, csillagvadászok irányítása, ami a legnagyobb kedvencem: alvilág. Egy hely, ahol farkastörvények uralkodtak, s normál esetben azonnal kiszúrtak egy Jedit. Coruscant alvilága maga volt az élet. Az erősek túléltek, a gyengék elhullottak. Brustannak készen kiépített kapcsolatrendszere volt, valahogyan úgy keverte a kártyáit, hogy mindenkitől tudott szívességet kérni, mikor a helyzet úgy kívánta. Akadtak köztük olyanok, kik nem is tudták róla, hogy Jedi, ameddig engem be nem mutatott nekik padawanjaként. Az évek gyorsan teltek, majd tizenegy évvel azt követően, hogy elszakadtam az ifjoncoktól, Brustan mester szerint készen álltam a lovagi próbák teljesítésére. A sejtései jók voltak, ugyanis sikerrel tudtam megtenni a következő lépést a Rend ranglétráján. Sajnos, új a címem megszerzésével nem tudtam elhencegni neki, ugyanis titokzatos körülmények között eltűnt… Említettem azt, miszerint rengeteg kapcsolattal rendelkezett. Nos, ez igaz volt, azonban egy túl jól ismert ember előbb vagy utóbb, de ellenségeket szerez. Ez elkerülhetetlen volt számára, de az egyik legrosszabb fába vágta a fejszéjét, a Pyke Szindikátust haragította magára. Az átkozott piramisfejű fűszerkereskedőknek számos törvénytelen bizniszét meghiúsította mesterem, amivel kiérdemelte gyűlöletüket. A dolog nem hagyott nyugodni. A Tanács elé tártam felvetéseimet, viszont ők azzal érveltek, hogy radikális cselekedetbe semmiképpen nem kezdhetek, ameddig nincsenek kézzelfogható bizonyítékaim. Nem voltak. A mesterek engedélyével saját kezembe vettem a dolgokat, elkezdtem nyomozni, az elvarratlan szálak után kutattam. Ismét a régi nóta. Azonban, akkor már senki nem fogta a kezemet, mindent saját erőmből kényszerültem előásni. Brustan régi „bajtársai” közül sokan csak kinevettek, gúnyosan megjegyezték, hogy legalább már nincs tartozásuk a vén szarvasfejű felé, mivel bizonyára halott. Hiába jártam a bolygók feketepiacait, kantinák, sötét sikátorok leglealjasodottabb söpredékeivel cimboráltam, mindig zsákutcába ütköztem. Ez csupán erősítette bennem a hitet, hogy féltek a nyomozásomtól, ezért ügyeltek a ténykedéseim akadályokba ütköztetésére. Az Erő azt súgta nekem, mesterem életben volt, én pedig hallgattam rá. Az idő csak telt, és telt, viszont én türelemmel kezeltem minden kudarcot vagy eltékozolt esélyt. Figyeltem és vártam. Vártam, hogy hibázzanak, hogy a legjobb időben tudjak ott lenni, hogy a legjobb időben legyek képes lecsapni rájuk. Szüneteltettem kutatásaimat, muszáj voltam kiüríteni elmémet, így a Tython bolygóra utaztam, az ősi Jedi templomok egyikébe, ahol hosszas, méregtelenítő meditációba kezdtem. Az erőfeszítéseim majdhogynem megszállottságba csaptak át, így gyógyítottam elmémet az Erő segítségével. Egy üzenetet fogtam be Windu mestertől, aki haladéktalanul visszarendelt minden Jedit a Coruscant-ra. Mikor kiléptem a hiperűrből, egy óriási, addig ismeretlen flottával találtam szemben magamat. Szörnyű zavart éreztem az Erőben. A Templomba visszaérve mindenről tájékoztattak… Kitört a háború! A Geonózis-on lezajlott események úgy hatottak rám, akár egy elektrosokk. Meggyászoltam elesett nővéreimet és fivéreimet, majd hadba álltam, ahogyan oly sokan mások. Katonák lettünk hát. A 212-es Támadó Zászlóaljba vezényeltek, Kenobi mester kezei alá.

Kedves Avelar!

Meg szeretném dicsérni az előtörténeted, nagyon tetszett személy szerint, illetve nem találtam benne sem logikailag, sem helyesírásilag kivetni valót. Bár a háború elszólított a feladatodtól, hiszen most mindenkire szükségünk van a harcban, viszont érzem, hogy nem nyugszik meg a lelked addig, amíg nem tudod meg mi történt a mestereddel.

Az előtörténetedet ELFOGADOM, illetve a megbeszéltek alapján engedélyezem a lovagi szintről való indulásodat.

Üdv köztünk, és az Erő kísérje utadat kalandjaid során!

Nagyon szépen köszönöm, Kenobi mester!